Halál félelem

                                            Halál Félelem

Itt van még egy iromány ez másképp írja le a vámpírokat!!!

 

Az egész világon keringenek legendák a vámpírokról, és a hozzá hasonló vérszívó lényekről. A vámpírok élő holttestek, melyek visszatérnek holtukból, hogy kísértsék az élőket. A hit szerint a vámpírok napnyugtakor hagyják el sírjukat, hogy megkeressék áldozatukat, és megigyák annak vérét. Az áldozatok gyakran olyan emberek, akiket a vámpír még életében ismert.Az történelem során holttestek ezreit ásták ki, mely során állítólag ilyen gonosz lények nyomára bukkantak.

Az igazi vámpírok hazája Kelet-Európa, főleg Románia, ahol "nosferatu" néven emlegetik őket. Elpusztításukra különféle módszereket javasolnak: megelőzésként például a gonosz embert (vagy boszorkányt) keresztúton vagy arccal lefelé kell eltemetni, hogy ne térhessenek vissza vámpírként. Védekezni kereszttel is lehet ellenük, de elpusztítani csak úgy lehet őket, ha testüket kiássák, szívüket karóval átdöfik, lefejezik vagy elégetik őket. A gonosz emberek, öngyilkosok, boszorkányok és iszákosok állítólag különösen könnyen válnak vámpírrá, de azok is veszélyben vannak, akik foggal vagy burokban születnek, akiket a vámpír harapása megfertőzött; vámpírokká lehetnek a kereszteletlen gyermekek vagy akiket bűneik miatt nem fogad be a föld.

Hosszú ideje már az erotika is a vámpírlegendák szerves része. A balkáni nápek történeteiben találkozhatunk házasságban élt vámpírokkal, akik új házasságban élő feleségük megbüntetésére jönnek elő a sírból, míg a magányos vámpírok a másik nem naiv, fiatal tagjait látogatják.

"Vannak önkéntes és nem önkéntes vámpírok; ezek magukba húzzák a nekik hiányzó életet és így megzavarják a fény egyensúlyát. Ha szándékosan cselekednek, akkor megbüntetendő gonosztevők, de ha nem szabadon cselekszenek, akkor veszedelmes betegek, akiknek közelségét az érzékeny és ideges személyeknek el kell kerülni."

Gyakran hitték azt, hogy a vámpírok veszélyes bűnözők voltak vagy olyan emberek, akik hírtelen halállal haltak meg. Vámpírrá válhattak azok is, akik öngyilkosságot követtek el vagy egy vámpír áldozatai lettek. Az olyan emberről, akit nem temették el rendesen, azt gondolták, hogy lelkük - mivel az nem tudott sem a Mennybe sem a Pokolba jutni - aktív maradt a testükben. Ezért mondják a vámpírokról, hogy "álhalottak" .A legrémisztőbb vámpírtörténetek Kelet-Európában születtek: azt állították, hogy a vámpírok vérrel teli koporsókban lebegnek. Oroszországban úgy tartják, hogy az áldozatuk szívéből veszik a vért. De a legtöbbhiedelem szerint a vámpír a nyakat támadja meg, pengeéles szemfogaival mélyed áldozata bőrébe, és szívja ki annak vérét. A vér konzerválja a vámpír testét, így az nem indul oszlásnak a sírban. Ha kiássák egy vámpír koporsóját, a test inkább úgy néz ki, mint egy alvó ember, és nem úgy, mint egy halott. A vámpírok az éj leple alatt "dolgoznak", akkor osonnak be a hálószobákba, amikor ártatlan áldozatuk alszik. Ha az áldozatuk vérét nem szívják ki egészen, akkor visszatérnek a következő éjjel.

Olyan országokban is, mint Hollandia és Kína, az emberek többnyire hisznek-hittek a vérszopó vámpírok létezésében. Sokukról azt hiszik, hogy tudnak repülni, vagy meg tudják változtatni az alakjukat,és nem csak embereket, hanem állatokat is megtámadnak azért, hogy a vérüket igyák. Több helyen a vámpírt test nélküli szellemnek képzelik, máshol arról vitáznak, hogy mi lehel életet a vámpír testébe: egy gonosz szellem-e az, vagypedig visszatér az eredeti lelke, amely képtelen lelkében nyugodni.

Az európai cigányok úgy képzelik, hogy a vámpír hátrahagyja a csontjait, amikor kiszáll sírjából. Éjjel bolyong, felébreszti az alvókat, mindenféle dogokat tör össze, és nagy zajt kelt. Igazi cowboy módjára nyaktörő tempóban teheneken lovagol a mezőnkön.

Nem kell minden vámpírnak átásnia magát a talajon, hogy vérhez jusson. Ködös alakot öltenek fel és ebben az alakban át tudnak szivárogni a koporsón és a kb. 2 méter vastag földrétegen, amielfedte őket, aztán ismét szilárd alakot vesznek fel. Mivel nem bolygatják meg a földet, a vámpír nyughelyére utaló egyetlen jel az a lyuk, amelyen ködös teste kiemelkedett. A bezárt ajtók sem jelentettek problémát. Ha a gondos lakó nem dörzsölte be foghagymával az ajtókeretet, a vámpír felvette ködös alakját, és egyszerűen becsusszant az ajtó alatt.

A legtöbb legenda azokról a vámpíroktól bezél, akik az élők vérét isszák. Ám némelyikről azt gondolják, hogy a friss hullákat is megtámadják. Olykor nem csak a vért isszák, hanem megeszik a holttest húsát is. Ezért terjesztik a fertőző betegségeket is. Néhány vámpírt láthatatlannak hisznek. Ezek eltörnek mindent, ami kezük ügyébe kerül, és vérrel fröcskölnek. Az ilyen vámpírokössze-vissza verték az áldozatukat, hogy vérükhöz jussanak.

 

Európát évszázadokon át rettegésben tartották a vámpírhiedelmek. Az ókori görögök egy emberszerű démontól féltek, aki az élők vérét szívta. A norvégok azt hitték, hogy a holtak tovább "élnek" a sírjukban, de gonosszá és erőszakossá válnak. Angliában 1300 után már nem tesznek említést vámpírokról, akik azonban még hosszú ideig kísértették Európa többi részét. Bulgáriában még 1683 - ban is volt egy vámpírláz. Mindaddig tartott, amíg nem találtak egy fiatal boszorkányt, és el nem pusztították a "gonosz lelkét".
Erdélyben volt egy "murony"-nak nevezett vámpír. Át tudott változni macskává, kutyává, varangyosbékává vagy bármilyen vérszívó rovarrá. Ez a fajta álcázás nagyon megkönnyítette a muronynaka dolgát, mivel nem gyanakodtak az állatokra. Amikor emberi alakban felfedezték a sírban, a muronyt hosszú éles körmeiről ismerték fel és, hogy vér csepegett a szemeiből, füleiből, az orrából és szájából. Nagyon sok közép-európai ember hitte, hogy a lélek el tudja hagyni a testet és beköltözik egy állatba akár még a halál előtt is. Néhányan azt hitték, hogy nem jó szomjasan aludni térni, mert a lélek éjszaka kimegy inni. A lélek gyakran egér vagy repülő rovar alakját vette fel.

Az orosz vámpír, akit "vieszcy"-ként ismernek, a saját kezét és lábát rágta a sírban, de éjfélkor előjött, hogy teheneket támadjon meg, vért keressen és templomharangot kongasson.
A bogár vámpírnak két alakja volt: az első 40 évben azt tanulta meg, hogyan legyen gonosz. Fátyolszerű teste volt, amely szikrázott a sötétben. Ezután a vámpír régi testében kiemelkedett a sírból, de csak egy orrlyuka és hosszú, éles nyelve volt. A német vámpírnak három különböző fajtája volt: a "neutroner" sebhelyekkel borított teste undorító volt és kellemetlen szagot árasztott és járványolat terjesztett. A "dracul" egy olyan holttest, amelyet démon keltett életre. A "nachzehrer"-nek különös szokásai voltak: síron üldögélt, egyik hüvelykujját a másik kezében fogva, mindig csak a bal szemét tartotta nyitva, és hangos röfögő hangokat hallatott, miközben a halotti leplét rágta.

A vámpíroktól félő emberek több módját is kitalálták védekezésnek. Balzsamokat és amuletteket árultak, hogy elűzzék az álhalottakat; de a vadrózsáról, a fokhagymáról, a tűzről és a keresztről is állították, hogy védelmet adnak. Bár lehetséges a vámpírokat megölni, sokkal fontosabb az, hogy megelőzzük egy holttest vámpírrá válását. A vámpír harapása vámpírrá változtatja az áldozatait is, azok halálakor. Hipnotizálják az embereket, miközben a vérükkel táplálkoznak - így az áldozatuk nem emlékezik semmire, és a vámpír többször is visszatérhet vért inni anélkül, hogy félnének tőle. Nem csak a vámpírok áldozataira mondják, hogy csatlakoznak a az álhalottakhoz. Mindenkiről, akinek erőszakos vagy rejtélyes halála van, valószínűnek tartják, hogy vérszívóként tér vissza. Szinte mindenkiről, akinek valami szokatlan van a megjelenésében vagy viselkedésében gyanítható, hogy vámpír lesz. Görögországban, ahol a vörös haj és a kék szem nem túl gyakori, ezeket az álhalottak jeleinek tartják. Nagy óvatossággal kezelik ezeket a gyanúsítottakat, amikor meghalnak: a holttesteket állandóan figyelik és sohasem hagyják a sötétben.

A vámpírok ellen tett elővigyázatosságokat Európa nagy részén alkalmazták a XV. és a XVI. században. A nap- és holdfényt egykor az életet adó energia forrásának tartották, ami ismét életre keltheti a holttestet. A függönyöket még ma is összehúzzák, ha halott van a házban, talán emiatt a régi hiedelem miatt.
Lévén éjszakai lények, az álhalottak félnek a tűztől és a fénytől. Fáklyák világítottak a házon kívül, és számos gyertya, valamint a kandallóban lobogó tűz védte a bent tartózkodó embereket. Az állatok is nagy veszélyt jelentenek a temetetlen holttestre. Ha egy állat átugrotta a koporsót, biztos volt, hogy a benne lévő tetem vérszívó álhalottá válik. Sőt, még az állat is vámpírrá válhatott halála után. A vámpírok utálják a fokhagymát, és mindenki, aki nem szerette, felettébb gyanús volt. Ezért fokhagymát akasztottak fel a szobákban, bedörzsölték vele az ajtó- és ablakkereteket, sőt még a háziállatokat is.
Azt tartották, hogy a tükrök visszatükrözik a lelket, ezért a holttest közelében levették vagy a fal felé fordították őket. Ez attól védett, nehogy a tükör csapdába ejtse a lelket és az így visszatérhessen, hogy életre keltse a testet.

 

Néhány, még ma is megfigyelhető temetkezési szokás abból ered, ahogyan megpróbálták a halottakat a sírjukban tartani. Eleinte virágot tettek a koporsóba vagy annak a tetejére, abban a hiszemben, hogy azok megkötik a lelket, és ezzel megelőzik azt, hogy visszatérjen élőket kísérteni. Gyakran vadrózsát használtak, amikor vámpírokkal álltak szembe. A sírokat mélyre ásták, így nagyon sok föld takarta a holttestet, ha az megpróbált kimenekülni. A sírokat pedig megjelölték, mivel azt mondták, hogy ha valaki átsétál egy vámpír felett, az vámpírrá változik. Súlyos köveket helyeztek a vámpír sírja fölé, hogy megakadályozzák azt, hogy valahogyan kimásszon. Ahol pedig kőhalmot helyeztek el egy nagy szikla helyett, az utazóknak hozzá kellett adniuk egy-két követ, ha nem akarták, hogy otthon vámpírok üldözzék őket.
Azokról, akik öngyilkosságot követtek el, azt tartották, hogy vámpírokká válnak. Egy karóval a koporsóba szegezték, és a keresztútnál ásták el őket. Ezt azért tették, hogy megtévesszék a vámpírt, így az nem találta a hazavezető utat, és nem tudta megtámadni a családot és a barátokat.
Olyan csontvázakat is találtak, amelyeket a koporsóhoz szegeztek vagy eltörték a lábcsontjaikat, nehogy a vámpír járni tudjon. Olykor vörösre festették a csontjaikat, remélve, hogy ez a vérszínű anyag kielégíti az igazi vérre való igényt...

Ha az emberek arra gyanakodtak, hogy vámpírok kísértik őket, felkutatták a temetőt a vérivó bestia után. Miután megtalálták, már több módja is volt a vámpír megölésének. Ezek helyről helyre változtak, de egy általános módszer volt, hogy egyetlen ütéssel karót vertek a szívébe. Néha izzó szögekkel helyettesítették a karót, és gyakran a fejébe is vertek egyet. Az, ha kitépték a vámpír szívét a testéből, hogy megfőzzék olajban vagy ha lefejezték a sírásó ásójával, biztosította őket, hogy többé nem jöhet ki a sírjából. Fűzfából készült keresztet tettek a karok alá, és szentelt vizet spricceltek a sírba, hogy visszaűzzék a gonosz démonokat, amelyekről azt hitték, hogy újból életre kelti a holttesteket. A száját foghagymával tömték tele, hogy ne tudjon többet senkit megharapni. Apró magokat szórtak szét a templom udvarában, mivel a vámpírokról azt tartották, hogy minden egyes szemet megszámolnak. Ez pedig olyan sokáig tart, hogy felvirrad a hajnal, és a vámpírnak vissza kell térnie a sírba anélkül, hogy ideje lett volna áldozatot találni.

 

Emberek ezrei haltak meg a pestisben, amelyek végigsöpörtek Európán a középkorban. Nagyon gyorsan terjedtek, és gyakran olyan szörnyű következményekkel, hogy a normális, megszokott emberi élet leállt. Az épületeket nem javították, a földeket nem művelték, és az emberek elmenekültek a fertőzött területekről, ha megengedhették maguknak. Nem volt gyógyszer a pestis ellen. A pestisek idején gyakrabban tettek említést vámpírokról, és gyakran a vámpírokat okolták ennek a szörnyű betegségnek a terjesztéséért.
A pestis áldozatait gyorsan el kellett temetni a fertőzésveszély miatt. A sírásó gyűjtötte össze őket és a falun kívül nyitott gödrökbe borította a holttesteket. A fertőzött házak ajtaját kereszttel jelölték meg.
Úgy hitték, hogy a pestis a levegőben lóg, mint a köd, ezért az emberek megpróbálták megzavarni hangos zajokkal, harangokkal és zenével. A halottakért szóló harangokról is azt hitték, hogy elijeszti a vámpírokat. A vámpírokat ezen kívül még rémisztgették hatalmas máglyákkal, úgynevezett szükségtüzekkel is. Az állatokat füstön és parázson vezették keresztül, és a hamut szétszórták a földeken, hogy megvédjék őket a gonosz, pestisterjesztő vámpíroktól.
A betegségeket Isten büntetésének hitték az emberiség bűneiért. Az egyház különleges szertartásokkal és imákkal kínált védelmet a pestis ellen. Körmenetek mentek végig a falvakon szentelt vizet szórva, kereszteket és szentképeket hordozva. Ezekről azt hitték, hogy megszabadít a vámpíroktól és különböző démonoktól.

Forrás:x